Munkajogi változások 2023-tól - Az Mt. új szabályairól

mthezNagy port kavart a médiában a munka törvénykönyve számos pontját érintő tavaly decemberi módosítás, amely idén januártól minden munkáltatóra és munkavállalóra kiterjed. Eredetileg két uniós irányelv (munka és magánélet egyensúlya, másrészt az átlátható és kiszámítható munkafeltételek megteremtése) hazai jogba való átültetését célozták a módosítások, azonban több olyan szabály is a módosító csomag részévé vált, amelyek nem állnak közvetlen összefüggésben a fent említett irányelvek rendelkezéseivel. A módosítás jelentős részben a korábbiakhoz képest előrelépést jelent, ugyanakkor több pontja mégsem felel meg a vonatkozó EU-s normáknak és a munkavállalói érdekeknek. Habár a munkavállalókat képviselő szakszervezeteket a tervezet előkészületeiből kihagyták, a Magyar Szakszervezeti Szövetség tagszervezeteivel közösen számos fórumon adott hangot a javaslattal kapcsolatos aggályainak. De mit jelent a módosítás a mindennapokra nézve és mikre érdemes figyelni? Jelen tájékoztató nem terjed ki minden módosításra, a jelentősebb, kollégáinkat nagyobb részben érintő rendelkezésekre koncentráltunk, de bármely kérdés, kérés esetén forduljanak bizalommal munkatársainkhoz. A teljes cikk itt olvasható.

Képzés az Észak-Magyarország régióban

Az Észak-Magyarországi Régió megtartotta idei első régiós titkári tanácsülését. A találkozón részt vett László Zoltán a Vasas alelnöke, aki beszélt a tavalyi év tapasztalatairól és az idei tervekről. Rácz Ferenc oktató-szakértő közreműködésével, jó hangulatú motivációs tréningen vehettek részt a jelnlévők.

WorkTransitionCEE kutatás eredményei

reportA végéhez közeledik a román, szlovák és magyar munkáltatók, valamint szakszervezetek projektje, mely az Európai Bizottság finanszírozásával valósulhatott meg. A projekt keretében lefolytatott kutatás célja annak felmérése volt, milyen hatással van, illetve lesz a digitalizáció és automatizáció a különböző foglalkoztatási csoportokra, valamint vállalatokra.

Az együttműködés és az annak végeredményeképpen megszülető jelentés is azt támasztja alá, csak erős európai szociális párbeszéddel valósulhatnak meg azok a célok, melyeket a Digitalizációról szóló Európai Keretmegállapodás is leír. A tanulmány bemutatja a stratégiákat, amelyek segítségével a gazdasági átalakulás jobban menedzselhető Kelet-Közép-Európában: felsorolja a jó gyakorlatokat, politikai ajánlásokat tesz, miközben együttműködő, részvételen alapuló gyakorlati tippeket ad az érintetteknek.

A tanulmány letölthető ide kattintva, a tanulmány többi eredménye pedig itt érhető el, magyarul is.

Vasas könyvtár - egy százalék felajánlás

A személyi jövedelemadója 1%-áról mindenki maga dönthet. Van aki a NAV-nál hagyja, van aki civil szervezeteknek juttatja.
KÉRJÜK, ha ez Önnek vagy rokonának, ismerősének módjában áll, segítse ezzel az 1%-kal a VASAS könyvtárat! Kis keresetűek párszáz, 1-2 ezer forintos adományaiból tavaly 63.226 forint gyűlt össze. Hálásak vagyunk érte. Ebből a közhasznú alapítvány sok új könyvet tudott vásárolni.
 
A Vasas Központi Könyvtár Alapítvány adószáma: 18166552-1-42
 
Amennyiben ügyfélkapun hagyja jóvá a bevallástervezetet, ott is megtalálja az 1%-ról rendelkező nyilatkozatot, de adóbevallástól függetlenül is beküldheti postán a lakóhelye szerinti NAV-igazgatóságra. Az űrlapot kinyomtatva megkaphatja a könyvtárban, vagy INNEN letöltheti.
 
Támogatását előre is köszönik az alapítvány könyvtárosai!

MASZSZ tisztújító kongresszus

Tisztújító kongresszust tartott  február 21.-én a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amelyen elnököt és alelnököket is választott a tagszervezetek által delegált 92 küldött. Az elnöki posztért egyedül induló Zlati Róbert - ,aki eddig is vezette a szervezetet - megkapta a szavazatok meggyőző többségét, így a MASZSZ az ő vezetésével kezdheti meg az újabb 4 éves ciklust. A megválasztott elnök beszédében hangsúlyozta, olyan reális program került a küldöttek elé, amely nem csupán vízió, hanem meg is valósítható elképzelés. A szövetségnek két alelnöke lett, Pallagi Gyula és Kispál Viktor.
A kongresszus másik fontos döntésének eredményeként a szervezet belső felépítése is átalakul, változik többek között egyes belső fórumok szerepe, tagjainak létszáma. A régóta tervezett változtatás legfőbb célja a működés hatékonyabbá tétele a következő időszakra.
A MASZSZ kongresszusa egy nyilatkozatot is elfogadott, mely ITT olvasható.
 

Multiplikátor képzés a Dél-alföldi régióban

2023. március 20-21.-én került megrendezésre a Dél-alföldi Régióban a második multiplikátor képzéssorozat harmadik állomása. A két napos képzésen, három alapszervezettől, 17 fő Vasas tisztségviselő vett részt. A téma ezúttal a kommunikáció volt, külsős előadóként dr. Kővári Edit coach, tréner segített abban, hogy a résztvevők új ismeretekkel gazdagodjanak. A képzés szervezői ezúttal is Bódiné Rigó Dóra, Klein Magdolna és Bere Ferenc voltak.

Önsegélyező IT ülés

A tegnapi napon ülésezett a Vasas Önsegélyező Pénztár Igazgatótanácsa (IT), ahol a jelen lévők beszéltek a Pénztár 2022. évi gazdálkodásáról, szó esett a hátramaradottak segélyezését segítő szolgáltatásról, a tagszervezésről és az Öpt. módosítása miatt a belépési nyilatkozat megváltoztatásáról. Ez utóbbi kapcsán lekerül a belépési nyilatkozatról az Alapszabály átadásának igazolása. Az IT tagjai abban állapodtak meg, hogy a tagok egyszerűbb tájékozatásának segítésére a belépési nyilatkozathoz direkt csatolásra kerül viszont a szolgáltatásokról szóló rövid tájékoztató. Így már mindenki a belépésekor tudhatja, hogy milyen szolgáltatásokat tud igénybevenni, ha csatlakozik a Pénztárhoz. Az új belépési nyilatkozat hamarosan felkerül a honlap megfelelő menüjébe, addig is INNEN letölthető. 

Gyászjelentés

homonnai janos

Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy életének 65. évében elhunyt kedves szaktársunk, a Pikopack Zrt. Vasas Alapszervezetének tagja, főbizalmija, a helyi üzemi tanács tagja, a kollégák Vasas Önsegélyező Pénztári küldöttje, Homonnai János Lőrinc. Kollégánk 1973.09.01 óta volt tagja a Vasasszakszervezetnek, aktív, példamutató szakszervezeti munkáját 2021-ben Vasas Szövetségért Díjjal ismertük el.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

 

Online tréningek - Mt. módosítások és adó

Az idei évben a vasas alapszervezetek tisztségviselői részére a vasas online képzés keretében ad lehetőséget az alábbi témák megismerésére, feldolgozására:

  • február 15-én, 10:00 - 13:00-ig,2023. évi adó- és egyéb pénzügyi változások. Előadó: Somodiné Magyari Krisztina  és  Mt. módosítások I. Előadó: dr. Kiss Bettina
  • február 23-án, 10:00 - 13:00-ig, Mt. módosítások II. Előadó: dr. Kiss Bettina

Jelentkezés és regisztráció e-mailben Rácz Ferenc oktatási szakértőnél (racz.f@vasasok.hu). Jelentkezési határidő: 2023. február 14. 12.00 óra

A fenti időpontig regisztrálók részére küldjük ki a zoom meghívót a részletes ismertetővel és képzési tudnivalóval.

További információkért szintén Rácz Ferencet (tel.: +36-70-372-0041) keressétek!

Húsvéti ajánlat

2023. április 7-én, Nagypénteken, Feltámadás címmel ünnepi hangulatú gálakoncertet rendeznek a Budapesti Operettszínházban, megemlékezve ezzel Krisztus keresztútjáról. Ünnepeljen világhírű zeneszerzők léleksimogató, szívmelengető dallamaival!

A koncert első felvonását Bach, Mozart, Verdi, Dubois, Liszt és Kodály klasszikus művei alkotják, míg az est második felében a nagysikerű musicalszerző: A. L. Webber: Requiem-je csendül fel a Nagyszínpadon. A gála során közreműködnek a Budapesti Operettszínház ismert szólistái: Fischl Mónika, Süle Dalma, Vadász Zsolt, Ninh Duc Hoang Long és Pete Ádám.

Partnerünk 20% kedvezményt biztosít tagjainknak, melyet a Feltamadas20 kóddal érvényesíthetnek a színház honlapján.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP