Trükkös rendelet: utazási költségtérítés

Módosította a kormány a 4/2017. rendelettel a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. kormányrendelet 4. paragrafusát, így 2017. január 13-ától kötelezően, megint csak 9 forintos kilométerpénzt kell fizetniük a munkáltatóknak. Így csak rövid ideig örülhettek a vidékről munkába járók, hogy alkalmas menetrend híján, vagy például, ha kisgyermekük van, 2017. január 1-jétől csaknem kétszeres költségtérítésre jogosultak. Ez csak 12 napig volt így, január 13-ától a munkáltatónak kilométerenként továbbra is csak 9 forintot kötelező fizetnie.

A trükk lényege, hogy a közösségi közlekedés költségének megtérítése helyett a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény 25. paragrafusának (2) bekezdése szerint adható, jövedelemnek nem számító, kilométerenként 15 forintnak csak a 60 százaléka jár kötelezően, míg további 6 forintot a munkáltató jóindulatától függően, mérlegelési jogkörében nyújthat a jogosultaknak a munkahely és a lakó- vagy tartózkodási hely között közforgalmú úton mért oda-vissza távolság figyelembevételével a munkában töltött napokra számítva, illetve hazautazás esetén pedig értelemszerűen az utazások gyakorisága szerint.

Erről persze nem tájékoztat az összes közmédia a műsorok reklámszüneteiben. Sőt, még mindig azt publikálják, hogy a kormány intézkedései javítják  a munkavállalás feltételeit.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP